A múlt század árnyékában: Miért nem működik a központi felvételi?

A cikk a Forbes Magazin 2024. novemberi számának Forgó rovatában jelent meg, és most az engedélyükkel nálunk is olvasható.

A Fekete pont című film megrázóan mutatja be a magyar iskolák sok generációnak ismerősen nyomasztó hangulatát. Egy jelenet különösen megmaradt bennem. Juci néni, a lelkes és kreatív fiatal tanár modern módszerekkel próbálja megszerettetni a gyerekekkel az irodalmat. Aztán jön az agresszív apa, aki a semmiből, fogadóóra előtt tör be az osztályterembe, és követeli, hogy Juci néni csak a kötelező verseket, a munkafüzet feladatait tanítsa. Ne kreatívkodjon, ne térjen el a megszokottól. Juci néni pár másodpercig próbál magyarázkodni, de a szülő hangja egyre fenyegetőbb. Nincs már helye diskurzusnak, az apuka szerint a tanterv szigorú követése az egyetlen módja, hogy a gyerek sikeres felvételit írjon a hatosztályos gimnáziumba.

Az apa csúnyán beszél Juci nénivel, és ez a viselkedés végigkíséri az egész filmet. Azt látjuk, hogy az emberek konfliktusos helyzetben mennyire természetesnek veszik a durva beszédet, a másik eltiprását. Ezért is olyan kényelmetlen a film. Most mégsem a mindennapi bántásokról akarok írni – hanem hogy a rendszer maga szüli a konfliktust.

A múlt századi felvételi követelmények és a hatosztályos, az általános iskolát lefölöző kisgimnáziumok anomáliái olyan helyzetet teremtenek, amiben a szülők és tanárok szemben állnak egymással. Ez nem szimplán a rossz kommunikáció vagy a személyes viselkedés problémája, hanem strukturális hiba következménye, és szinte elkerülhetetlenné teszi a konfliktusokat.

A felvételin nem a tudás élvezete vagy annak gyakorlati haszna számít, nem az élethez szükséges boldogságot és egészséget támogató képességek, de még csak nem is a munkaerőpiacon keresett kompetenciák a fontosak.

Ehelyett az a feladat, hogy a diákok képesek legyenek – általában iskola utáni időben, külön tanárral – begyakorolni a zárt kérdésekben megfogalmazott, algoritmusokra és lexikális tudásra épülő feladatokat.

A feleletválasztós tesztek, a zárt kérdéseken alapuló vizsgák a 20. században terjedtek el, különösen az ipari forradalom és a tömeges oktatás igényeinek hatására. Az Egyesült Államokban például a Scholastic Aptitude Test (SAT) és más hasonló vizsgák azzal a céllal jöttek létre, hogy objektíven, mérhetően értékeljék a diákok teljesítményét. Az objektivitás és mérhetőség iránti vágy természetes reakció abban a társadalomban, amelyik nagy tömegeket próbál hatékonyan, „igazságosan” értékelni. Magyarország is ezt az utat követte, a központi felvételik, az érettségi is ezt a mintát követik.

A rendszer azonban figyelmen kívül hagyja modern világunk egyre fontosabb képességeit – a soft skilleket. A kreativitás, a kritikai gondolkodás, az érzelmi intelligencia, a csapatmunka mind elengedhetetlenek a munkaerőpiacon vagy a mindennapi életben. Ezeket a zárt kérdésekre épülő tesztek nem mérik, így a szülők és a szülőknek megfelelni próbáló tanárok sem követelik igazán a fejlesztésüket. Ehelyett a rendszer a lexikális tudásra, a begyakorolható feladatokra helyezi a hangsúlyt. A diákok sokszor unalmas, élettelen információkat memorizálnak ahelyett, hogy élvezettel tanulnának. Velünk szemben számos helyen felismerték már, hogy ez nem elegendő a diákok potenciáljának mérésére.

Az Egyesült Királyságban esszékkel, motivációs levelekkel, portfóliókkal kell bizonyítani felkészültségüket a felvételiken, de hasonló feladatokkal, projektmunkákkal dolgoznak Finnországban, Hollandiában és Franciaországban is, amivel lehetőséget adnak a diákoknak, hogy mélyebb gondolkodást, érvelési készségeket mutassanak be. A magyarok mindig is kreatívak voltak, és azok is maradnak. Az oktatási rendszer azonban nem követi a modern világ igényeit, és ezzel egyre veszít a relevanciájából.

Ha az iskolák nem alkalmazkodnak, háttérbe fognak szorulni a fontos képességek fejlesztésében. Ezért kellene megszabadulnunk a jelenlegi központi felvételi vizsgától. Alakítsuk át általános iskolai záróvizsgává, kötelező kisérettségivé, amire a diákok együtt készülnek az osztályban, és így mindenki ugyanolyan feltételekkel zárhatná az iskolát. Mindenki tisztában lenne az elvárásokkal, Juci néni és a szülők nem kerülnének konfliktusba. Még jobb lenne, ha a gyerekek középiskolai felvételijét az általános iskolai eredmények, ajánlások és projektek alapján döntenénk el, jobban értékelve az egyéni teljesítményt és képességeket. Ez nemcsak a gyerekek terheit csökkentené, hanem a kreativitás és az egyedi képességek fejlődésének is kedvezne. A valódi tudásuk kerülne előtérbe, és nem az, amit bemagoltak.